Lázadás

Ahogy telik az idő, a világ egyre csak gyorsul körülöttünk.
Zajosabb lett, sürgetőbb, és tele lettünk megfelelésekkel — az aktuális szerepeinkben, a munkában, a kapcsolatainkban, a hétköznapokban.
Ma már időt adni magunknak, megállni, lélegezni egyet és magunkkal foglalkozni lelkiismeret-furdalás nélkül szinte lehetetlen. Minden pillanatban van valami, amit tennünk kell, amit intézni kell és "semmit tenni" nem opció. 
Pedig talán pont ez az, amire a legnagyobb szükségünk lenne. Azt látom, hogy a világ legnagyobb betegsége ez. Sokkal több emberrel végez a túlhajszoltság és a mentális betegségek szülte, testi gondok, mind bármi más. 

Anyaként, feleségként, dolgzó nőként elfáradtam, sosem értem a végére. Minden pillanatban, amikor pihenni próbáltam, azt éreztem valami sokkal hasznosabbat kellene tennem. Éveken át nem nyúltam könyvhöz és nem olvastam. Végül, amikor már hatalmas volt a hangzavar a fejemben a lelkemben, a kezembe vettem egy könyvet. 
Életformává építettem. Nagy szavakkal évlve, megmentette az életem és teljesen átalakította. Ez egy belső utazás, ami minden alkalommal más irányba visz – néha messzire repít a valóságtól, máskor épp visszahoz oda.
Néha megnevettet, máskor összetör. De mindig ad valamit: gondolatot, érzést, kapaszkodót, vagy csak egy csendes pillanatot, amikor végre nem kell megfelelni semminek. Néha nevetni, olykor gondolkodni, van, hogy borzongani vágyok, néha a valóság kell, és sokszor sárkányokat és tündéreket akarok a nappalimba.

Az olvasás megtanított kérdezni – nem csak a történetekről, hanem magamról is.
Mitől félek? Mire vágyom? Mit jelent számomra a szabadság, a szeretet, az idő múlása?
Sokáig nem tudtam ezekre választ adni…
amíg egy történet ki nem mondta helyettem.

És talán ez a legszebb az egészben:
hogy egy másik ember gondolata, egy rég írt mondat, egy papírlapra nyomtatott fantázia épp akkor és ott talál meg, amikor a legnagyobb szükséged van rá.
Mint egy halk, de pontos válasz:
„Értem, amit érzel. Nem vagy egyedül.”

Számomra ezért fontos az olvasás.
Nem csak a történetek miatt – hanem az érzésért, amit adnak.
A csendért, ami körülölel.
A belső világért, ami ilyenkor kinyílik.
És azért a különleges kapcsolódásért, amit más könyvmolyokkal is megélhetünk –
hiszen ha olvastad, már van valami közös bennünk. 

És talán pont ebben rejlik az olvasás varázsa:
nem menekülés, hanem visszatérés – önmagunkhoz. 

Tanulom azóta is, és ezrre próbálom a körülöttem lévőket is emlékeztetni, hogy sokszor a legbonyolultabb problémára is megoldást ad, ha megállunk. Nem véletlen van a mondás

"Aludj rá egyet!" Nincs sokkal több időm. Dolgozom, van 3 csoda fiam, utjára engedtem az én szerelem vállalkozásom is. De tudatosan figyelek a megpihenésre. Pont azért, mert nem sok idő van erre igazi rituálét alkottam belőle. Így vagyok kedves saját magammal. Másokkal kedvesnek lenni nagyon könnyű, de saját magunkkal... nagyon nem egyszerű. Próbáld ki. 

Szeretettel, Andi