Az olvasás manapság versennyé vált – ki olvas többet, „komolyabbat”, „értékesebbet”. De könyvmolynak lenni nem rang, hanem egy csendes kapcsolat önmagunkkal.

Egyszer valaki azt mondta nekem: „Te igazi könyvmoly vagy.”
Mosolyogtam. De ahogy telt az idő, elkezdtem azon gondolkodni, mit is jelent ez ma – könyvmolynak lenni.

A könyvek körül is kialakult a verseny, a státusz, az ítélkezés.
„Ki olvasott többet?” „Milyen műfajt?” „Papíron vagy Kindle-n?”
És valahogy észrevétlenül az élményből teljesítmény lett. A könyv pedig – a legintimebb menedékünk – hirtelen mérőeszközzé vált.

Ma már van, aki listát vezet, mennyit olvasott idén. Van, aki szinte szégyelli, ha nem klasszikus szépirodalmat választ, és van, aki „büszkén vállalja”, hogy csak „komoly könyveket” olvas. Mintha a polcon nem történetek, hanem érdemjegyek sorakoznának.

De könyvmolynak lenni nem verseny.

Nem arról szól, hogy hány könyv van mögötted, hanem hogy melyik maradt benned.
Nem attól vagy olvasó, hogy ismered az összes orosz realista írót, hanem attól, hogy egy mondat képes megállítani egy pillanatra.

És igen, lehet, hogy ez a mondat egy fantasy regényben van. Vagy egy romantikus könyv lapjain. Lehet, hogy valaki épp egy krimitől tanul meg bízni újra az emberekben,
vagy egy tiniregénytől érti meg, mit jelent elengedni. Egy történet ereje nem attól függ, hányan tartják „irodalomnak” – hanem attól, hány szívben hagy nyomot.

Könyvmolynak lenni ma azt jelenti, hogy megengeded magadnak a csendet.
Hogy kiszállsz a folyamatos információáradatból, a rohanásból, a vélemények zajából, és néha csak te vagy – és egy mondat, ami pont ott és akkor talál el.

Nem az a lényeg, hogy mit olvasol, hanem hogy mersz olvasni. Mersz leülni, lelassulni, önmagadhoz fordulni, miközben a világ ordít, hogy mindig gyorsabban, többet, látványosabban.

A könyvek nem a külvilágnak szólnak. A könyvek hozzánk beszélnek – suttogva, halkan, néha fájdalmasan pontosan. És ha megtalálod köztük azt az egyet, ami valamit helyretesz benned, akkor már nyertél. Vagy csak kacagsz egy jót. 

Szóval, ha valaki legközelebb azt mondja „Te csak ennyi könyvet olvasol? Te nem is olvasol szépirodalmat?” – mosolyogj.
Ő még versenyben van, te meg már otthon vagy egy történetben.

Szeretettel: Andi